Köpölyözés

A köpöly harang, vagy kúp alakú csésze, vagy nagyobb kb. 10-15 cm átmérővel rendelkező pumpa, melyet manapság üvegből, műanyagból és szilikonból készítenek.

A csészében vákuumot hozunk létre miután azt a problémás testrészre, bőrfelületre helyeztük, mely hatására helyileg javul a vér- és nyirokkeringés. A bőr élénk piros lesz, olykor előfordulhat véraláfutás is. A szövetek anyagcseréje megélénkül. A kötőszöveti letapadások a vákuum segítségével lazulnak, “felszakadnak”, a sérülés, a rándulás, a húzódás után kialakult fascia (kötőszöveti) csavarodás, deformálódás megszűnik, az esetlegesen előforduló duzzanat csökken. A köpölyreflexes hatást is kivált. Tehát a bőrön keresztül tudunk hatni az azonos ideg által ellátott távolabbi szervekre.

Sokféle köpöly és köpölyözési módszer létezik. Amit mi alkalmazunk: mechanikai úton távolítjuk el a megfelelő mennyiségű levegőt a csészéből, miután azt a bőrre helyeztük.

Az eszközt statikus vagy mozgó köpölyként használjuk.
Statikus köpölyözés: Egy adott pontra feltelepítve a helyi keringést javítjuk, illetve a fent említett össszekapcsolódások révén reflexes hatást is elérünk, illetve felszakítjuk a kötőszöveti letapadásokat, az un. crosslinkeket.
A mozgó köpölyözés: az úgynevezett köpölyöző masszázs/fascia masszázs, amelynek során a kezelt felületet beolajozzuk, hogy a köpöly csúsztatható legyen a bőrfelületen. Majd lassan, folyamatosan mozgatjuk a megfelelő irányokban. Ezt a technikát “nyúvasztásnak” is szokták nevezni, nem véletlenül, hisz valóban hasonlít hozzá, olykor érzésre is.

Köpölyözéssel eredményesen csökkenthető az izom és az izompólya feszessége, oldhatóak általa a kötőszöveti letapadások. A mozgásszervi panaszok mindig együtt járnak kötőszöveti és izom feszülésekkel, letapadásokkal, melyek negatív hatással vannak a funkcióra, olykor fájdalmasak. Ezen területeken alkalmazva a köpölyöző masszázs segíti a szövetek regenerálódását, ami a fájdalom csökkenését és a funkció javulását eredményezi. A művelet olykor fájdalommal és a bőr átmeneti elszíneződésével jár, ám jótékony, felszabadító hatása szinte azonnal észlelhető.

Terapeutáink
Pesti-Schuchardt Adrienn

Vezető gyógytornász, TripleX tréner, Lökéshullám terapeuta

+36 20 461 4761
Dobos Zsuzsanna

Gyógytornász, TripleX tréner, Evminov terapeuta

+ 36 20 886 4772
Schellenberger Mónika​

Gyógytornász, maunálterapeuta

+ 36 30 604 3477
Kapui Veronika

Gyógytornász, Schroth terapeuta, Dinamikus manuálterapeuta

+36 20 809 9259
Sárfalvi Julianna

Gyógytornász,Nyirokterapeuta

+ 36 20 541 5085

    Emailen is felveheti velünk a kapcsolatot.
    Töltse ki az űrlapot és hamarosan válaszolunk!

    Hogyan szeretnél folytatni?