Bejelentkezés: 06-70/942-5833

Úgy gondolom, a léleknek vannak olyan rétegei, amelyet a szavak már nem érnek el. A verbalitáson túl, a zene, a színek és formák, a szabad asszociációk és a képzelet világa az, mely segít önmagunk mélyebb megértésében és a világ sokszínűségének megismerésében.

Ezért a velem való közös munka során előtérbe kerülnek a jobb agyféltekés, kreatív, képzettársításos eszközök, mint például a zene, a rajz, a mese, az asszociációs kártyák, a színek, illatok és belső képek, melyek a transzformációt és a gyógyulást elindítják.

A művészet és a természet közelsége, ami engem mindig is „Zen-be” hívott. 😊

2015-ben a Szent István Egyetemen környezetgazdálkodási agrármérnök diplomát szereztem. Emellett aktívan zenéltem, és tartottam gitáron magánórákat gyerekeknek. 2016-ban ismerkedtem meg a hangterápiával Balla Tibornál, majd tettem le a természetgyógyász alapvizsgát 2017-ben. 2018-ban az Omniverzum Szabadegyetemen ismertem meg számos művészetterápiás önismereti módszert, és vizsgáztam le Bach-virág tanácsadóként. Az energetikai módszerekkel 9 éve foglalkozom, jelenleg pedig természetgyógyász kineziológusnak tanulok.

A hangterápiás kezelésekhez tibeti hangtálakat, gongot, koshikat, sámándobot használok. Ezek segítik a két agyfélteke összehangolását, a mély relaxáció állapotának elérését, a test öngyógyító folyamatainak beindítását.

Az önismereti és művészetterápiás foglalkozásokon az OH- asszociációs kártyák, állat és mesekártyák, rajz, kollázs, porpasztell, mesék eszköztára, mellyel dolgozom.  Ezek fejlesztik a képzelőerőt, segítik az érzések verbalizálását, és rámutatnak a tudatalattiban működő folyamatokra. Felismerhetők és újraírhatóak általuk a negatív reakcióminták. A kártyákról bővebben: www.oh-kartya.hu

Gyermekek számára hatékony módszer a félelmek, gátlások felismerésében és leküzdésében, a stresszhelyzetekkel kapcsolatos megküzdési stratégiák elsajátításában.

Tevékenységeim:

  • Hangterápiás kezelések
  • Reiki energetikai kezelések
  • Önismereti foglalkozások
  • Stresszoldás felnőtteknek és gyerekeknek
  • Mese- és művészetterápia (egyéni és csoportos)

Milyen esetekben tudok a segítségedre lenni?

  • Ha szeretnél relaxálni, ellazulni
  • Testi fájdalmak, rossz közérzet feloldásában
  • Kimerültség, alvászavar, pánikbetegség esetén
  • A test energiarendszerének, csakrák, aurarétegek feltöltésében
  • Konfliktushelyzetek kezelésében
  •  Stresszoldásban – megküzdési stratégiák elsajátításában
  • Testképpel, önértékeléssel, nemiséggel kapcsolatos problémák esetén
  • Érzelmi traumák feloldásában
  • Kreativitás, szabad alkotókészség és kommunikáció fejlesztésében
  • Önérvényesítésben, karrierváltásban
  • Gyermekek részére: viselkedési zavarok, ADHD, tanulási nehézségek,
    félelmek, gátlások feloldásában

Saját oldalam, ahol a terápiákról bővebben olvashatsz: www.fonixonismeret.hu

Ha a kezelésekről, csoportos foglalkozásokról, bármilyen kérdésed van, keress fel bátran!