A levendulavirág a gasztronómiában, a bőrápolásban, kozmetikában is kitüntetett helyet foglal el. Ki ne szeretné kellemesen aromás, fűszeres illatát?
Gyógyteaként nyugtató, epehajtó. A levendulavirágot az illatosítás mellett a bőrápolásban reumatikus panaszoknál, vérellátás fokozására és sebgyógyításra alkalmazzuk. Lehet használni a friss vagy szárított virágot, a virágból desztillált illóolajat vagy virágvizet, aromavizet.
Gyógytea
A népi gyógyászatban a teáját migrén, görcsök, nyugtalanság és alvászavarok esetén használták. Napjainkban tudományosan is alátámasztott tény, hogy lerövidíti az elalvási időszakot és növeli az alvási időt. Tehát, ha álmatlanul forgolódsz, gyorsan készíts egy csésze teát!
Forrázatát külsőleg is használták, reuma, nehezen gyógyuló sebek, égések kezelésére. Nem véletlen ez sem, mert fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz. A régi nagy pestis, kolera és más járványok során az orvosok levendulával tömött maszkot viseltek, így jó eséllyel elkerülték a megbetegedést. De megfigyelték Franciaországban azt is, hogy a parfümkészítők, lepárlással foglalkozók sem kapták el soha a ragályos betegségeket.
Gyógyteaként alvászavarok, idegfeszültség, idegi eredetű gyomorpanaszok esetén javasolt. A levendula teát forrázva kell készíteni.
Levendula a konyhában
Egy új és izgalmas kihívás! Lehet vele ízesíteni, díszíteni, színezni, olyan sokoldalú virág, hogy az étlap minden fejezetében ott lehet a helye, a levestől a húsételeken át a süteményekig, italokig. Amikor hevítjük a levendulát, vagyis sütjük a virágokkal ízesített tésztát, melegszik a levendulás szirup vagy bor, elképzelhetetlenül finom aromaanyagok szabadulnak fel. Ötvöződve a méz, a cukor, a citrom, a bor vagy más nemes hozzávalók illatanyagával, egészen varázslatos illatok töltik be a konyhát. És ez már előre is vetíti a közben képződő ízek csodálatos összhangját! A levendula más fűszerekkel is házasítható, de mindenképpen karakteres fűszert válasszunk mellé, mint a rozmaring, a bors vagy a fokhagyma, az erős aromák így teljesednek ki egymásban. A levendula szárát sose dobjuk ki, mert nem csak potpourriba használhatjuk fel, de ha grillezünk, és a parázsba dobunk egy-egy csomónyi szárat, nagyon finom illat lesz, ami átjárja a húst, a zöldséget is.
A levendula-hemina
Szent Benedek regulájában olvassuk a következő sorokat, amikor a szerzetesek táplálkozását szabályozza: “Kinek-kinek saját ajándéka van Istentől, az egyiknek így, a másiknak meg amúgy. Éppen ezért némi töprengéssel rendelkezünk mások táplálkozásának mértékéről. Mégis, ha tekintetbe vesszük az erőtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor.” De mennyi az az egy hemina bor? A választ lexikonokban nem fogjuk megtalálni, hiszen Szent Benedek elsősorban nem mértékegységre gondolt. A hemina kinek-kinek saját ajándéka, az a mennyiség, amit nyugodt lélekkel, tiszta lelkiismerettel megihat. A XIII. században, a pannonhalmi bazilika építésének idején, a szomszédos Ausztria monostoraiban kettő-négy liter volt a napi adag, máshol csupán két-három deciliter. Hogyan lehet ekkora különbség? Bizonyára figyelembe kell vennünk, hogy eleink elsősorban vizezett, kevert bort ittak, továbbá nagy különbség van bor és bor között, egy könnyű itáliai vörösborból többet lehet inni, mint a Pannon tájakon termett testes italokból. A hemina titka tehát a személyre szabott, a szívet megvidámító, egyedi mérték! Éppen ez vonatkozik a levendulára is! Nem tudjuk pontosan meghatározni, mikor, mibe mennyi levendula kerüljön. Nem csak az egyéni érzékenység, „levendulatűrő képesség” a mérvadó, hanem maga a levendula is. A különböző fajták árnyalatnyit más és más ízűek. Az aroma intenzitását a termőterület, az időjárás, a szüret ideje is befolyásolja – a borhoz hasonlóan. Ezért az ételreceptekben előforduló mennyiségi jelölés ajánlás, azt mindenkinek aktuálisan kell helyesen és mértékkel alkalmaznia. A MÉRTÉK a legfontosabb szó a levendulás konyhában, mert a levendula iránti szenvedélytől fűtve nagyon hamar „el lehet levendulázni” egy ételt. A szappanízű sütemény, a keserű utóízt adó levendulaszörp nem javítható, kiábrándító – és aki először kóstolja, örökre elhatárolódik a levendulás kulináris élvezetektől.